Leírás
“Minden féltett dolognál jobban őrízd meg SZÍVEDET, mert abból indul ki minden élet.” – állapítja meg Bölcs Salamon. És milyen igaz! Köztudott, hogy a szív az egyik legfontosabb szervünk. “A ketyegőre vigyázni kell ám!” – fogalmazta meg nemrég egy ismerősöm. A legtöbbet ezért életmód váltással tehetünk, úgy mint kevesebb zsíros étel fogyasztása, több rostanyag bevitele, stresszcsökkentés, stb.. Azt is tudjuk azonban, hogy ez sokaknak nem megy egyik napról a másikra. Ezért akartunk megalkotni egy olyan tinktúrát, amivel addig is sokat tehetünk szívünk erős és egészséges működéséért, míg végbe nem megy az életmód váltás az életünkben. Ez egy tipikusan megelőző jellegű tinktúra, azaz érdemes már akkor is használni a készítményt, amikor még nem érzünk semmi problémát. A formula összetevői (galagonya, fokhagyma, kakukkfű, szúrós gyöngyajak, tyúkhúr és a csipkebogyó) önmagukban is jótékony hatást fejthetnek ki a szívműködésre közvetett vagy közvetlen módon, de együtt megnövekedik a hatásfokuk a szinergia jelensége miatt.
De mi az a szinergia?
Amikor több összetevő együttműködéséből nagyobb eredmény jön létre, mintha az egyes összetevőket egyszerűen csak összeadnánk. Nézzünk erre egy kitalált példát:
Tegyük fel, hogy megelőzési céllal elkezdesz tenni valamit a szíved egészségéért és megiszol napi egy csésze galagonya teát, amitől 5%-kal egészségesebb lesz a szíved. Tegyük fel, hogy még többet akarsz tenni magadért és minden nap elrágcsálsz egy fej fokhagymát, amitől további 5%-kal javul a helyzet. Még ekkor sem vagy nyugodt és petrezselyemzöldet is fogyasztani kezdesz, aminek ereményeképpen ismét 5%-kal jobb állapotba kerül a ketyegőd. Mi történik viszont akkor, ha ezeket egyszerre használod? A logika és a matek azt mondaná, hogy ez 15%-os javulást eredményezne. De a szinergia jelensége miatt valójában nem 15%-os lesz a javulás, hanem mondjuk 30%. Ezek persze nem valós számok, de az elvet jól szemléltetik. A szinergia tehát az egyes összetevők egymást erősítő hatásából létrejövő erőteljes, pozitív hatást jelent.
Logikusan adódik még a kérdés: akkor most teát igyak vagy tinktúrát?
A legfontosabb, hogy mindkettő nagyon jó választás! A döntés sokkal inkább a szokásokon, egyéni ízlésen, és az egyes szituációk jellegén múlik. Nézzük meg, hogy a fitoterápia szerint milyen előnyei vannak az egyiknek, és milyenek a másiknak. Ez alapján már könnyedén dönthetünk, hogy melyik a számunkra szimpatikusabb:
A tinktúrák előnyei:
- A tinktúrák nagyobb koncentrációban tartalmazzák a hatóanyagokat, mint a teák. Kb. 30 csepp tinktúra megfelel egy erős (2 evőkanál szárított gyógynövény / csésze) csészényi gyógynövény teának. Ráadásul több gyógyhatású összetevőt tartalmaznak, hiszen az alkohol hatékonyabban képes kivonatot készíteni a gyógynövényekből, mint a víz.
- Sokkal gyorsabban tudjuk elkészíteni, hiszen csak bele kell cseppenteni egy pohár vízbe a megfelelő mennyiséget és már ihatjuk is.
- Nagyjából ízsemlegesek, ellentétben a teákkal, amelyek közül némelyik igen kellemetlen ízű.
- A tinktúrák sokáig tárolhatók és sokáig őrzik meg a hatóanyag tartalmukat. Sötét, hűvös helyen akár két évig is elállnak.
A gyógyteák előnyei:
- Ha el akarod kerülni az alkoholfogyasztást, vagy gyermek számára adni az italt, akkor a tea jobb választás lehet.
- A gyógytea a célzott hatása mellett folyadékpótlásnak is kitűnő.
- Sokféleképpen lehet őket ízesíteni.
- A teázáshoz tartozhat egy nagyon kellemes rituálé: a gőzölgés látványa, az átmelegedett csésze mind-mind a megnyugvás érzetét segítik elő.














Értékelések
Még nincsenek értékelések.